Tállai: 150 milliárddal több személyi jövedelemadót fizethettek be 2010-hez képest

Idén mintegy 150 milliárd forinttal nagyobb összeg érkezhet személyi jövedelemadó címén az államkincstárba, mint 2010-ben, miközben az akkori szabályokhoz képest most több mint ezermilliárd forinttal kevesebbet szed be az állam a lakosságtól szja-ként.

NAV: a személyi jövedelemadó idén is fizethető részletekben

A még fizetendő személyi jövedelemadó (szja) és egészségügyi hozzájárulás, ha összegük nem haladja meg a 200 ezer forintot, idén is fizethető részletekben, pótlékmentesen.

NAV: május 22-e után hivatalossá válik a bevallási tervezet

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által elkészített adóbevallási tervezet május 22-e után automatikusan hivatalos bevallásnak minősül, ha addig nem nyilatkozik másképp az adózó - hívja fel a figyelmet a NAV csütörtöki közleményében.

KSH: novemberben felgyorsult a keresetek emelkedése

Novemberben a bruttó átlagkereset 285 800 forint volt, 8,2 százalékkal nőtt egy év alatt, miközben a nettó átlagkereset a személyi jövedelemadó szabályainak változása miatt 9,8 százalékkal emelkedett az előző év azonos hónapjához képest
A fogyasztás bővülésével járhat az adócsökkentés

A fogyasztás bővülésével járhat az adócsökkentés

A fogyasztás bővülésével járhat, hogy az Országgyűlés 16-ról 15 százalékra csökkentette a személyi jövedelemadó kulcsát - jelentette ki Csath Magdolna közgazdász szombaton az M1-aktuális csatorna műso...
A NAV közzétette a júliusban elszámolható üzemanyagárakat

A NAV közzétette a júliusban elszámolható üzemanyagárakat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban júliusban alkalmazható üzemanyagárakat. A 95-ös ólmozatlan motorbenzin literenkén...
Andorra nem lesz többé adóparadicsom

Andorra nem lesz többé adóparadicsom

A törpeállam történetében először fog személyi jövedelemadót bevezetni, miután szomszédjai adóelkerülésre használják a kis országot. [caption id="attachment_97124" align="alignleft" width="300"] An...
Orbán: nem lehetetlen az egy számjegyű szja

Orbán: nem lehetetlen az egy számjegyű szja

Nem lehetetlen az egy számjegyű személyi jövedelemadó (szja) bevezetése Magyarországon - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön. A kormányfő a Fókuszban a nemzeti érdek című budapesti konfe...
Ciprusi „rendszerváltás”: durva visszaesés jöhet

Ciprusi „rendszerváltás”: durva visszaesés jöhet

Az éppen hogy csak a felszínen tartott szigetország kormányának szóvivője szerint az idén Ciprus 13 százalékos gazdasági visszaesést szenvedhet el. A kicsinek nem mondható lejtmenetnek több oka leh...